MILSYS lézeres mezoterápia – válaszd a biztosat, a biztonságosat!

A kozmetika alapvető célja, hogy a helyileg felvitt hatóanyagokat minél mélyebb szöveti rétegbe juttassuk a bőr sérülése és károsodása nélkül, és lehetőleg fájdalom nélkül. A hatóanyag-bevitel legnagyobb akadályát a bőr legfelső, természetes védőrétege, a Stratum corneum jelenti. Kizárólag akkor érhetünk el valódi és tartós eredményeket a kezelések során,

■ ha növelni tudjuk a bőr áteresztő képességét, és
■ a hatóanyagok olyan mélységben fejthetik ki hatásukat, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

Ez utóbbira, tehát hogy a MesoLaser valóban képes a hatóanyagokat a bőr mélyebb rétegeibe juttatni, 2017 januárjától létezik bizonyíték is. A német Jénai egyetemen hatástanulmány készült,  ami kifejezetten a hatóanyagok bőrbe juttatását vizsgálta. A készülék működése közben folyamatos bepillantást nyerhettünk a bőr alá, és bebizonyosodott, hogy a Meso Laser hatóanyag beviteli technológiája megkérdőjelezhetetlen. A Meso Laser jelenleg az egyetlen olyan fókuszált elektroporációs készülék Magyarországon, amelynek hatékonyságát független kutatói hatástanulmány igazolja, s mindezt élő emberi bőrön bevizsgálva (azaz nem pld laboratóriumi körülmények között állatokon kísérletezve!

 

A vizsgálat eredménye több mint pozitív lett: a hatóanyagok sikeresen átjutottak a bőr felső védőrétegén: a Stratum corneumon. Tíz perc után pedig már a Stratum spinosumban is kimutatható volt a jelenlétük, ami azért fontos tény, mert ott már érvényesül a bőr úgynevezett gyűjtő funkciója, mely a hatóanyagokat még mélyebb rétegbe képes tovább szállítani. Olyan rétegbe, ahol már tartósan és intenzíven kifejtheti az adott összetevő az erőteljes anti-ageing vagy gyulladáscsökkentő hatást.

A MesoLaser védjegyoltalmazott kezelések, azaz a kezelési protokollok/receptúrák kötöttek, kezelések során csak és kizárólag Age Attraction készítmények alkalmazhatóak! A Magyarországon meghonosított lézeres mezoterápia kezeléseket a MILSYS® védjegy óvja, melyet kizárólag hitelesített kozmetikus partnerek használhatnak.

 

Az Age Attraction termékfilozófiája kezdetektől fogva az volt, hogy csak és kizárólag alapos kutatásokon alapuló anti-ageing hatóanyagokat alkalmazzon. „ Divatösszetevőket”, melyek kizárólag marketing célúak – nem használ.

Age Attraction beauty-med kozmetika Dunaharaszti

A Los Angeles Times szakértői felmérése megállapította, hogy az A vitamin és a peptidek mellett jelenleg hét anyag szerepel a legnagyobb figyelemmel kísért anti-ageing hatóanyagok között, köztük a parazsázsa kivonat (acmella Oleracea) és a Carnosine (bőrerősítő peptid és erőteljes szabadgyök megkötő). Ezek – további peptidek és hyaluron mellett – megtalálhatóak a kezelések során felhasznált hatóanyagokban!

Németország első kozmetikai és testápolási professzornője, Dr. Martina Kerscher 4 olyan anyagot nevezett meg melyeket tudományosan is hatékonynak tekinthetünk, köztük az A és C- vitamin, B3 vitamin és a Q10-Koenzym. Ezek mindegyike megtalálható a különböző Age Attraction termékekben.

Az Age Attraction kozmetikumokra a kiváló minőségű anti-ageing hatóanyagok optimálisan magas koncentrációja jellemző. Hyaluron, vitaminok, peptidek vagy az innovatív parazsázsa kivonat legtöbbször lényegesen magasabb koncentrációiban található meg.

A bőröd megvéd Téged, a MILSYS kezelések pedig miközben fiatalítják megvédik Őt!

 

aláírás Kormanik Andrea kozmetikus

Légy online Te is: